Alig telt el másfél év az igazságügyi szakértőkre vonatkozó törvény hatályba lépése óta, de a jogalkotók máris szükségét érezték a szakértők eljárásbeli helyének, szerepének újraértelmezését. A módosítás szakértőket leginkább érintő kérdése, a magán- és kirendelt szakértő perbeli státusza, szerepköre közt fennálló ellentmondás régóta témája a tudományos és kevésbé szakmai alapokon nyugvó vitáknak. Bányai István igazságügyi szakértő cikke a Jogászvilágban jelent meg „Igazságügyi szakértők – aggályos szabályozás az új Pp.-ben” címmel.

Alig telt el másfél év az igazságügyi szakértőkre vonatkozó törvény[1] hatályba lépése óta, de jogalkotók máris szükségét érezték a szakértők eljárásbeli helye, szerepe újraértelmezésének. A módosítás szakértőket leginkább érintő kérdése, a magán-, és kirendelt szakértő perbeli státusza, szerepköre közt fennálló ellentmondás régóta témája a tudományos és kevésbé szakmai alapokon nyugvó vitáknak.

Jogalkotás oldaláról a Pp. módosítással elérni kívánt cél vélhetően a hatékonyság javítása lehetett, vagyis, hogy gyorsabb, olcsóbb és legfőképpen igazságosabb legyen az ítélkezés folyamata.  Alábbiakban szakértői szemszögből kerül sor – szándék szerint legalábbis - annak megválaszolására, hogy az új szabályozás révén ki nyer, ki veszít a perbeli szereplők (felek, kirendelő, szakértő) közül, illetve milyen kihatással vannak a változások az eljárás végkimenetelére.

Igazságügyi szakértői szemszögből az újraszabályozás legmarkánsabb újdonsága kétség kívül a „magánszakértők” perbeli egyenjogúsítása. A változások hatásának vizsgálata ennek megfelelően elsődlegesen (bár nem kizárólagosan) erre a kérdéskörre fókuszál, azon belül is a következő öt kiemelt kérdéskörre vonatkoztatva: szakértői feladat megfogalmazása, szakértő perbelépése, a szakkérdés eldöntése, a költségek alakulása, és végezetül az idő faktor.

1. Szakértői feladat megfogalmazása:

A Pp. XXI. fejezet 300. § (1) pontja értelmében „Szakértőt kell alkalmazni, ha a jogvita kereteinek a meghatározásához vagy a perben jelentős tény megállapításához, megítéléséhez különleges szakértelem szükséges.”

A tudományos és technikai fejlődés ugrásszerű fejlődése új szemléletet követel meg azoktól a területektől, melyek közvetlenül érintettek változásban, és nem kétséges, ilyennek tekintendő az igazságszolgáltatás is: „A szakértői bizonyítás jogintézményének a figyelem középpontjába kerülése szoros összefüggésben áll azzal a fejlődési folyamattal, amely a tudomány és technika terén, valamint ennek hatására a társadalomban az elmúlt évtizedekben végbement”…„Az új tendenciák olyan minőségi változásokat idéztek elő a bírósági eljárásban, a szakértői bizonyítással kapcsolatban, amelyek egyre több országban tették szükségessé e jogintézmény minden részletekre kiterjedő, átfogó elemzését és újraszabályozását.[2]”

Kirendelő a szakértő perbeléptetésével az adott jogkérdés eldöntéséhez szükséges vizsgálatok körét szakkérdéssé, vagyis jogi kompetencia keretében nem megítélhető kérdéssé minősíti. Mindebből következik, hogy - a kirendelő által meghúzott jogi határokon belül - a szakértői vizsgálat keretében megválaszolandó kérdések meghatározása, megfogalmazása legpontosabban szakértő részéről történhet. A szakértői feladatkör ilyen vonatkozású kiterjesztése összhangban áll a tudományos fejlődés diktálta változtatási szükséglettel.

Továbbra is bíróság hatáskörébe tartozik természetszerűen a szakértő által megállapított szakmai tények, szakmai következtetések (szakmai ítéletek) alapján az ügyre vonatkozó jogi következtetések, a jogi ítélet meghozatala. Az új szabályozással a szakértői hatáskör ugyan bővül, de ez messze nem jelenti azt, hogy szakértő valamiféle „hatalmi pozícióba” kerülne.  Alaptalannak tűnik az az időnként felszínre törő aggodalom, mely szerint szakértők „ambíciója” a bírói talárig terjedne: „Napjainkban egy-egy tudományos konferencián nem tabu téma a „szakértői uralomról” beszélni. Ugyanakkor visszatérő kívánalom ennek a helyzetnek a felszámolása, azaz a „szakértői ítélkezés” megtörése, mivel különösen nyomasztó a szakértői szerepjátszás a bírói és egyéb jogalkalmazó testületek döntéshozatala során.”[3]

A szakmai kompetenciák a jogrendben jól körülbástyázottak, a szakkérdés és a jogkérdés között nincs legális átjáró. Nem tekinthető „uralmi helyzetnek” az sem, ha szakértő szakmai ítélete döntő befolyással bír a végső ítéletre, hiszen soha nem szakértőé az „utolsó szó”. A szakértői bizonyítás, mint mikrobizonyítás[4], hierarchikusan mindig alárendelt helyzetben marad a jogi bizonyítás makro szintje viszonylatában. A cél a jogi ítélkezés, melyhez – bár döntő fontosságú – mégis „csak” eszköz a szakmai ítélkezés.

A szakértői feladatkör kibővítése a „jogvita kereteinek” megállapítására vonatkozóan mindenképpen pozitív változást jelent az eljárás valamennyi résztvevője, mi több az „ügy” szempontjából is. Többé-kevésbé összekapcsolható ezzel a jogalkotási koncepcióval a szakértői munkaterv már jelenleg is érvényben lévő szabályozása. Ez utóbbi esetében a bíróság tájékoztatási kötelezettsége irányában is kitapintható az elvi rokonság. Hiányosságként jelentkezik ugyanakkor, hogy szakértők nem kötelezettek minden esetben bizonyítási eljárásuk módszertanáról előzetesen tájékoztatni feleket.

A szabályozás tartalmi megfelelőssége mellett aggályosnak tűnhet ugyanakkor a kibővített feladatkör – jogvita kereteinek maghatározása - megfogalmazása. Éppen a már előzőekben említett (és talán féltett) kompetenciahatárok sérülnének, ha szakértő ténylegesen a jogvita kereteinek meghatározásánál nyilvánítana véleményt. Szakértő ugyan a szakmai tények mellett jogi tényeket is alkalmaz munkája során, azonban kizárólag szakmai ténymegállapításai, illetve szakmai következtetései (ítéletei) lehetnek. A jogvita kereteinek meghatározását kirendelő nem engedheti át, az valójában jogkérdés. Szakértő „csak” a bíróság által megadott jogi kereteken belül tudja meghatározni azokat a - különleges szakértelmi területre eső - ténykérdéseket, vizsgálati módszereket, melyek alapján képes lehet a jogi ítélkezés számára hasznosítható szakmai bizonyító tényekkel, bizonyítékokkal szolgálni. Szakértői szemszögből nézve pontosabbnak tűnne a megfogalmazás, ha a „jogvita kereteinek meghatározása” kifejezés helyett a „jogvita keretein belül a vizsgálandó szakkérdések meghatározása” feladatkör lenne szakértőkhöz delegálva.

Jelzés értékűnek tekinthető az új szabályozásban, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény kategorikusabb szóhasználata[5] - szakértőt „kell alkalmazni” - került átvételre a polgári területre is (korábbi megfogalmazásban: a „bíróság szakértőt rendel ki”).

2. Szakértő perbelépése:

A Pp. új megfogalmazásában: „Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik a fél a megbízása alapján eljáró szakértő (a továbbiakban: magánszakértő) által készített szakvélemény (a továbbiakban: magánszakértői vélemény) benyújtását indítványozhatja”. Továbbá: „A bizonyító fél ellenfele akkor jogosult magánszakértői vélemény benyújtását indítványozni, ha a bizonyító fél magánszakértői vélemény benyújtását indítványozza”.[6]

A magánszakértő egyenrangú részvételét biztosító új szabályozás valójában átmenetét képezi az eddigi - kirendelt szakértőre épülő – polgári peres eljárás rendszerének, és a – magánszakértőket alkalmazó - közjegyzői előzetes bizonyítás gyakorlatának.

Kirendelő ebben a szabályozásban látszólag „jól jár”, hiszen lekerül válláról a szakértőválasztás olykor orosz rulettre emlékeztető kálváriája. Bíróság azonban ekkor sem mentesül teljes mértékben a szakértőkkel kapcsolatos feladatai alól, hiszen a fél szakértői közreműködésére vonatkozó indítványát el kell bírálja, nyílván egyebekben a szakértői kompetencia szempontjából is. Ennek tükrében megkésettnek tűnik a szabályozás azon kitétele, hogy a magánszakértő meghallgatása előtt bíróság megvizsgálja szakértő esetében a kizáró körülmény lehetőségét,[7] hiszen erre már az indítványozást követően sor kell, hogy kerüljön.

Felek felkészültségük, lehetőségeik függvényében járhatnak jól, vagy rosszul amennyiben magánszakértői közreműködéssel indul a szakmai bizonyítás. Hasonló a helyzet, mint jogi képviselők megválasztásakor, de miért is lenne másképpen magánszakértők, vagy ha jobban tetszik szakmai képviselők esetében.

Felek szempontjából a szakértőválasztás terén mutatkozó nagyobb mozgástér nagyobb kockázattal is jár. Felek – alapállásban - kirendelőkhöz képest lényegesen kisebb rálátással rendelkeznek az adott ügy szempontjából kompetens szakértői körre, a szakértői tevékenység kereteire és kompetenciáira. Felek egy része, kis túlzással élve azt sem tudja „mi fán terem a szakértő”. Vélhetően bíróság részéről a tájékoztatási kötelezettség elmélyítése enyhíteni fog majd némileg ezen a problémán. Amennyiben ez nem történne meg, úgy ez a feladat jogi képviselőkre hárulna, ami nem feltétlenül lenne szerencsés megoldás.

Tovább nehezíti felek helyzetét, hogy az eljárás során nincs mód a szakértő(k) lecserélésére: ”Kirendelt szakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazásának az indítványozása esetén ugyanazon szakkérdés vonatkozásában már nincs helye magánszakértő alkalmazásának.[8]”

Felek esélyegyenlősége szempontjából pedig nem kis mértékben aggályos, hogy előnyösebb helyzetből indul az a fél, aki többet tud „invesztálni” a szakértői eljárásba - feltételezve persze, hogy szakértők „ára” többé-kevésbé összhangban áll szakértői potenciáljukkal.

A szakszerűség biztosításának garanciája, vagy éppen hiánya szempontjából nem elhanyagolható a szakértői „választék” törvényi szabályozása: „Szakértőként az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerinti szakértőt vagy az abban meghatározott eseti szakértőt lehet alkalmazni.”[9]

Abból adódóan, hogy igazságügyi szakértő „különleges” ismereteken alapuló szakmai tudása egy teljesen más szakterületen, a jogszolgáltatás területén hasznosul olyan szempontok érvényesítése is szükséges munkája során, melyek alapszakmája gyakorlása során nem merülnének fel. Meghatározó fontosságú követelmény szakértő irányában, hogy a szakmai tényekből levont következtetések jogi konformitása biztosított legyen (expertológia[10]).

3. A szakkérdés eldöntése:

Nagy utat járt be az igazságügyi szakértés addig, amíg úgy tűnt, helyére került a szakértői feladatkör[11]: „Az igazságügyi szakértő feladata, hogy a hatóság kirendelése vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel, a függetlenség és pártatlanság követelményének megtartásával döntse el a szakkérdést, és segítse a tényállás megállapítását”[12].

Meghatározó elvi jelentősége (volt) az eddigi a szabályozásnak, hogy kirendelt szakértő nem felek érdekkörében járt el, így – alapállásban – a szakvélemények elfogulatlansága volt feltételezhető. Vélhetően a kirendelő sem érzett jogfosztottságot amiatt, hogy a szakértő lett a szakkérdések hivatalos döntnöke, hiszen a szabályozás tulajdonképpen csak a meglévő ítélkezési gyakorlatot képezte le. Végső soron valakinek el kell döntenie a szakkérdéseket – ha már egyszer olyan bonyolult világban élünk, hogy a bíróság nem lehet egy személyben birtokosa a kor valamennyi ismeretének – és akkor már az a legjobb, ha a bíróság által kirendelt, független szakértő dönti el.

Amilyen sokáig kellett várni arra, hogy a szakkérdés eldöntése annak kezébe kerüljön, aki arra leginkább kompetens (a korábbi megfogalmazásban szakértő csak segítette a szakkérdés eldöntését), annyira tiszavirág életűnek bizonyult ez a szabályozás.

Más megközelítésben persze a felek azok, akik bizonyítani szándékoznak és – talán joggal – várnák el, hogy nagyobb hatáskört, nagyobb szabadságot kapjanak a bizonyítás terén. A szakkérdésekre vonatkozó bizonyításokban szinte kizárólagosan meghatározó a szakértői közreműködés, tehát nem mindegy, hogy a felek szakértővel való kapcsolata milyen keretek közé van szorítva. Kirendelt szakértő esetében számos tilalomtábla áll a felek és a szakértő kapcsolata között. Magánszakértő esetében értelemszerűen a fél jobban tudja érvényesíteni szempontjait, és a szakértő is hatékony segítséget biztosíthat megbízójának a szakkérdésekre vonatkozó vizsgálatok orientálásában. Amennyiben – élve az új szabályozás adta lehetőségekkel – a felperes által megbízott magánszakértő már a kereset kidolgozásában részt tudna venni, úgy a bizonyítás már a kezdetektől megfelelő irányban tudna haladni.

Annak az alapkérdésnek a rendezése, hogy ki és milyen keretek között döntse el a szakkérdést nem kis dilemma lehetett jogalkotó számára. A szakkérdések elbírálásánál a szakértői vélemény az egyedüli hathatós bizonyítási eszköz,[13] így egyáltalán nem mindegy, hogy kinek a kezében van ez a meghatározó „jogi fegyver”. Egy oldalról felek jogos elvárása, hogy ügyeik intézése terén nagyobb szabadságuk, mozgásterük legyen, más oldalról viszont – a tudomány és technikai fejlődése eredményezte értelmezési nehézségek miatt - bírók segítése is jogos igényként merülhet fel a szakmai ismereti körükön kívül eső kérdések megítélése kapcsán.

A szabályozás életképességét, ahogy lenni szokott, a gyakorlat fogja eldönteni. Magánszakértői megbízás esetében várható lesz bizonyító fél ellenfele részéről is magánszakértő bevonása (már ha meg tudja fizetni!). A két szakvélemény ütköztetésekor kell majd a szakkérdésben laikus bírónak okosnak lennie. „Szerencsésebb” esetben a szakvélemény, vagy szakvélemények kapcsán az aggályosság formai okokkal összefüggésben merül fel, amit bíró még meg is tud ítélni. Fennáll azonban a lehetőség, hogy egyik szakvélemény sem aggályos (vagy kirendelő azt nem lehet felismeri), mégis gyökeresen eltérnek a szakmai álláspontok. Vélhetően ebben az esetben sem marad más, mint - feltett kézzel - kinyilvánítani az aggályosságot, és perbe hívni kirendelt szakértőt.

Nem kétséges, a szakértői véleményekkel kapcsolatos aggályosság definíciója már jó ideje megérdemeli, hogy a jogalkotás, vagy még inkább a jogtudomány látómezejébe kerüljön. Az aggályosság kérdése ugyan fokozott hangsúlyt kapott az új szabályozásban is, de a fogalom értelmezésében nem igen mutatkozik előrelépés. Magánszakvélemények kapcsán - a kirendelt szakértőhöz viszonyítottan - meghatározott új, kiegészítő aggályossági kritériumok többsége valójában nem aggályossági kérdés, hanem jóval inkább mulasztásos hiba: „a magánszakértő e törvény szerinti perbeli kötelezettségeit nem teljesítette”, vagy „annak kiegészítése az ellenfél kérdései vonatkozásában nem történt meg” illetve ”annak kiegészítése az ellenfél magánszakértői véleményével szemben a szakkérdés vonatkozásában fennálló ellentét indokai tekintetében, szóban nem történt meg.”[14]

Korábban a bíróság által kirendelt szakértőt a felek alapesetben függetlennek tekintették, vagyis lényegesen könnyebben elfogadták a szakvéleményt, mintha azt az ellenérdekű fél szakértője tálalta volna. Vélhetően nem irreális az a feltételezés, hogy magánszakértők – a szakértések esetében is óhatatlanul fennálló bizonytalansági tartomány szem előtt tartásával - nem elsősorban megbízójuk ellen fognak érvelni. De még, ha nem is következne be részrehajlás, akkor se lenne várható ellenérdekű féltől, hogy elhiggye ellenfél szakértője objektivitását, és – ha megengedheti magának – ne bízzon meg maga is egy szakértőt. A reálisan várható forgatókönyv szerint a felek által többé-kevésbé „motivált” magánszakértők mellett előbb utóbb fel fog tűnni az eljárásban a bíróság által kirendelt szakértő is. Végezetül pedig előállhat az a bírók által legkevésbé áhított állapot, hogy három szakértő csatájának színterévé válik a tárgyalóterem. Ekkor pedig nem kis fejtörést okoz majd a törvényi definíció alkalmazása, mely szerint igazságügyi szakértő feladata a szakkérdés eldöntése.

Az új szabályozás adta lehetőségek tárházába óhatatlanul belefér az is, hogy az egyik fél magánszakértője lesz az, aki a perben végső soron eldönti a szakkérdést. Amennyiben például ellenérdekű fél nem akar, vagy még inkább nem tud (pl. anyagi okokból) kiállítani magánszakértőt, a bíróság – hozzáértés hiányában – el kell, hogy fogadja az adott magánszakvéleményt ítélkezése alapjául. A jogszolgáltatás persze ilyen körülmények között is megvalósul.

4. Szakértői költségek:

A korábbi szabályozás a szakkérdések vizsgálata terén (egy kompetenciakörben) alapállásában egy szakértős volt. Az új szabályozásban - legalább is szakértői megítélés szerint - kettő, vagy még inkább három szakértővel lehet számolni. Azzal indokolható mindez, hogy a státuszát tekintve független szakértő véleménye (korábban) akkor is könnyebben elfogadható volt, amennyiben az nem volt túl kedvező a fél számára. A perköltség – a szakértői közreműködés vonatkozásában - mindezek alapján várhatóan növekedni fog.

Nyitott kérdés még, hogy a megbízó fél által „kialkudott” magánszakértői közreműködés költsége hogyan, milyen mértékben jelenik meg a perköltségben. Bíróságnak lesz-e ráhatása a magánszakértő megbízására vonatkozó indítvány elbírálása során a megbízás szakértői díjára, és ha igen mi alapján.

5. Idő faktor:

Az, hogy szakértő (magánszakértő) már az eljárás kezdeti szakaszában jelen lehet az eljárásban számottevő nyereséget jelenthet időben és a bizonyítási lehetőségek vonatkozásában is. Az irreverzibilis bizonyítékok terén gyakorta megmutatkozó veszteségek elkerülhetők, vagy legalább is nagyban csökkenthetők lesznek, amennyiben időben kerülhet sor szakértők részéről a ténymegállapításra, állapotrögzítésre.

Késleltetően fog hatni ezzel szemben a szakértői szemle kitűzésére, amennyiben ellenérdekű fél is indítványozza saját magánszakértője megbízásának jóváhagyását, hiszen két független szakértői szemle - eltérő feltételek melletti - megtartása aligha jöhet szóba. Azt is a gyakorlat fogja megmutatni, milyen hatékonyan tudják magánszakértők együttműködésre késztetni a szemle során ellenérdekű fél képviselőit. Korábban - bíróság kirendelésére eljáró, közfeladatot ellátó minőségben színre lepő - szakértő többnyire kellő tekintéllyel rendelkezett a szemle kézbentartásához, a szemle eredményes lefolytatásához.

Zárszó:

Jelen írás célja távolról sem a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény új, szakértőkre vonatkozó szabályozása feletti ítélkezés volt, inkább csak figyelemfelhívás a vélt, vagy valós buktatókra, annak érdekében, hogy a jogalkalmazók – bírók, szakértők – minél zökkenőmentesebben tudják befogadni az új szabályozást. Szakértői szempontból a szabálymódosítás kritikus pontja a szakkérdés eldöntésének kérdése volt. Azt, hogy hány lépés történt előre, vagy éppenséggel hátra ezen a téren, a gyakorlat fogja eldönteni, remélhetőleg eloszlatva, nem pedig megerősítve a szakértői aggályokat.

2018. április

Bányai István

igazságügyi szakértő